Vírus
2008 május 28. | Szerző: holyka78 |
Múlt héten végigsöpört a családon egy hasmenéses, hányásos, lázzal járó megbetegedés. Mi csak vírusos nyavajának hívjuk, egyébként ismeretes, mint gyomor- és bélhurutos megbetegedés. A doktorok szerint mindig röpködnek ilyenek a levegőben, csak szerencse kérdése, hogy elkapjuk e vagy megússzuk.
Szóval, nyakig ültünk benne. A férjemmel kezdődött, aztán az anyósom is elkapta, nála már hányás is jelentkezett pluszban, aztán jött Nórika, akin mikor is jött volna elő, mint péntek este? És ugye tartott szombat, vasárnap, és hétfőn kezdett el látványosan javulni. Vasárnap rajtam is kijött, láz ügyileg én nyertem, mert mindenkinél 37,8 volt, nekem meg 38,2. Nos, ez felnőtteknél 2 napig tartott, de gyerekeknél 3-5 nap a lefolyása.
Szóval, pénteken délben Nórika paradicsomos krumplit evett, és ízlett is neki. Még a paradicsomlé is nyerő volt. Én meg örültem, hogy jajj, végre, megszerette a paradicsomot. Este ugye jött a lefekvés, evett tápszert szokás szerint, és fél óra múlva felébredt. Bementem, és hát észrevettem, hogy ajaj, itt nem szimpla felébredés van, hanem hányás. Ekkor még nem tuduk, hogy elkapta e a vírust, vagy a paradicsom meg a tápszer nem szerette e egymást a pocijában. Persze jött a folyadékutánpótlás. Aztán szombat reggel látszólag jó kedvvel ébredt, viszont délelőtt beindult a hasmenés. Persze egyedül voltam itthon, küzdöttem minden csepp folyadék beviteléért. Felhívtam az ügyeletet, elmondtam mi van. Ottan közölték, hogy : anyuka, ez nem akut eset, ehhez nem megyünk ki. Viszont elláttak jó tanáccsal, hogy folyadékot pótoljak, kaja ügyileg azt adjak a gyereknek amit szeret, és hát ivás ügyileg is, vizet vagy teát,amit szívesen iszik a gyerek, csak gyümölcslevet ne, és hát kerüljük a tejes cuccokat.
Szóval, ezek után utánaolvastam a témának, és hétfőn kijött a doktor nénink is. Szerencsére annyira nem volt vész, hogy az ügyeletre kelljen menni. Szombaton volt láza a gyereknek délután, de azt leküzdöttük. Tehát, hősiesen kiálltuk a próbát, nem száradt ki a baba, viszont természetesen veszített a súlyából. Ez csak azért aggasztó, mert amúgy is vékony baba (8,3 kg volt a 80 centihez). Tegnap (kedden) már volt étvágya, eszegetett, iszogat is. Kicsit hátrányunkra van az étvágynál, hogy kánikula lett, ilyenkor ugye nem kívánja az ember annyira a kaját.
Tehát, utánaolvastam, és összeszedtem a tanulságokat, tennivalókat ilyen esetre. Remélem, hogy a tapasztalataim, meg amit összeszedtem a témáról másnak is segít ha hasonló helyzetbe kerül.
Folyadékpótlás
Minden hányásos, hasmenéses megbetegedés esetén a legfontosabb a folyadékpótlás. A csecsemőknél, gyermekeknél még fontosabb, mint a felnőtteknél, mert ők ugye nem tudnak jelezni…Minél fiatalabb a baba annál veszélyesebb a folyadékhiány. Inni adhatunk a babának vizet, teát. Teát ahogy szereti a gyerek, cukorrak, citrommal stb.
Kerüljük a gyümölcsleveket. Fontos, hogy a víz forralt, és lehűtött legyen. Lehet ásványvíz is, sőt, ilyenkor ugye a folyadékveszteség után az elveszített ásványi anyagokat is pótolnunk kell. Tulajdonképpen a kálum-nátruim egyensúlyt kell visszabillentenünk.
Tehát, a folyadéknak lehűtöttnek (szobahőmérsékletűnek) kell lennie, mert a langyos folyadék hányingert kelthet, hányásra ingerel!
Minden folyadékba (a teába is) tegyünk csipet sót!
Kamillateát azt ne adjunk, mert hashajtó hatású (emellett bélfertőtlenítő is…na, mindegy, a doktornéni mondta, hogy azt ne. Vigyázat, mert a Naturlandos csecsemőtea-keverékben van kamilla!)
A folyadékot többször kínáljuk a babának kis mennyiségben.
Minden hányás vagy hasmenés után 1-2 ml-t diktáljunk bele. Lehet adni cumisüvegből, kiskanálból, vagy fecskendőből (a lázcsillapító szirupokban is található méricskélésre való fecskendő, az is nagyon jó), de akár csőrös vagy normál pohárból is itathatjuk.
Nálunk elő volt véve kétféle cumisüveg, kétféle csőrös pohár meg számos vizespohár, kisebb nagyobb, színes, üveg, kristály, mindegy, csak igyon valamiből….
Sópótlás
Ez is nagyon fontos. Mint említettem, mindenbe tegyünk sót kivételesen. Mert ugye normál esetben nem használunk, vagy csak nagyon minikét. Végső esetben az ujjbegyünket nedvesítsük be, mártsuk sóba, és dugjuk a baba szájába. (tudom, hogy brutálisan hangzik, de ha nincs más lehetőségünk…ezt egyébként a házi doktornéni mondta).
Hamenés enyhítése
Ma már nem használunk hasfogó gyógyszereket (széntabletta és társai), ugyanis a káros baktériumok, vírusok a bélben maradnak, ott panganak, és ne adj isten a véráramba kerülnek (ebbe ne is gondoljunk bele).
Olyan zöldségeket, gyümölcöket kell fogyasztani, melyeknek magas a pektin tartalmuk. A pektin ugyanis megduzzad, felszívja a baktériumokat, salakanyagokatváladékokat, anyagcsere termékeket a bélfelületről. Így a bélből a baktériumok is kiürülnek a széklettel. (Magyarul, aminek ki kell jönnie, az jöjjön ki…)
Magas pektin tartalmú az alma, a répa. Lehet még adni főtt krumplit, főtt rizst, banánt.
Természetesen ezeket is többször kis mennyiségben kínálgatjuk. Nehéz, de fogadjuk el, hogy a babák ilyen állapotban maximum naponta fél banánnak megfelelő mennyiségű ételt esznek meg (és akkor boldogok lehetünk).
A csecsemők hasmenéses megbetegedése esetén azonnal adhatunk reszelt almát, és répalevest. Én a répalevesnek kétféle elkészítését olvastam.
Répaleves I.
Fél kiló répát 1 liter sózott vízben megfőzünk. A főzés végén az elpárolgott vizet pótoljuk, turmixoljuk és lehűtve kínálgatjuk a babának.
Répaleves II.
2 krumpli, 4 répa, 1 csirkemell sós vízben megfőzve, összeturmixolva, lehűtve. Kb. olyan sűrű legyen, mint a paradicsomlé.
Én, mivel Nóri a répáért nem rajong, a II. számút készítettem, de én tettem bele almát is.
A patikában lehet kapni rizsnyákos répalevest is ilyen esetekre.
Ezeket a leveseket is kínálhatjuk kanállal, pohából, de kivételesen cumisüvegből is. Tapasztalatom szerint ilyenkor olyan leleményes az ember lánya, hogy mindegy miből, csak igya, egye a baba…
Almakompót
Nóri nem szereti reszelve az almát, viszont kompótnak megfőzve igen, és az most is bejött. Teljesen natúran megfőzzük az almát, kicsit bővebb vízben mintha pépnek készülne. Mikor puha az alma,akkor turmixuljuk, hűtve kínáljuk.
Bejött még nálunk a banánturmix is. A banánt kevés ásványvízzel turmixoltam össze, kanállal kínáltam.
Tejes dologok
Ebben a tekintetben megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint kerüljük, mások szerint a világért se hagyjuk abba a tejes dolgokat, megint mások szerint se hiba ha adjuk betegség esetén.
Nórika leginkább a tápszert fogadta el (BEBA HA), mint élelem, ugyan a második napon görcsölt és fájt tőle a pocakja, meg szelet csinált.
Vannak nem tej alapú tápszerek, pépek. Tápszerben a Nestlé NAN 2 (érdemes íratni egy dátum nélküli receptet, hogy legyen otthon vészhelyzet esetére) az jó hasmenéses megbetegedések esetén.
Pép terén vannak szója alapúak, rizs alapúak, ezeknek a keverékei alapúak, ill, rizs és szentjánoskenyér mag alapú. Mi a Sinlac-ot vettük (szintén Nestlé), de mint mondtam, nem fogadta el a baba.
Lázcsillapítás:
Nálunk 37,8 volt a csúcs. Én Panadol Baby-t alkalmaztam a dobozon található leírás szerint. Használt, és valami csoda folytán kanálból sikerült beadni a babának. (Na jó, édes és eperízű…megkóstoltam).
Magas láz esetén Germicid C kúpot lehet alkalmazni. Bár a kúpokat inkább hányásos esetben érdemes használni.
Bélflóra helyreállítása:
A bélflóra helyreállítására Normaflore szuszpenziót használunk. Lehet kapni 10×5 ml-es kiszerelésben, ebből minden nap igyon meg egy ampullával a baba 10 napon keresztül.
Vitamin
A C-vitamin ismert arról, hogy nagyon hasznos a szervezetnek. Ebben az állapotban is adjuk a babának. Mi Cebiont vettünk, ebből kap Nóri a korának megfelelő mennyiséget.
Levegőzés
Ha túl vagyunk a nehezén, akkor a baba étvágyának is jót tesz ha levegőre megyünk vele. Azonban ne a zsúfolt játszótérre, gyermekközösségbe vigyük, hanem valami csendes helyre, ami nem zsúfolt emberekkel.
Ma már szerda van, kedden Nóri étvágya kezdett visszatérni. Igaz, az almás répalevest kapta délre, és némi trükkel, olyan tányérba tálalva amiből mi is eszünk, nem az ő kiskanalával, hanem egy kis mokkáskanállal kapta, szépen evett is. Fogyasztott hozzá kis reszelt sajtot is. Délután készítettem fél adag tejpépet, és ott visongott a nadrágomat rángatva, hogy igyekezzek, mert éhes. Ma pedig kikapta a tányéromból a fél kiflit, és kiabálva követelte, hogy adjak a kakaómból. Ja, és a limonádéval is megismerkedett, és ízlett neki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: