Újabb vacsoratipp

2009 február 24. | Szerző:

 Tegnap vendégek jöttek. Nóra napot tartottunk. Mivel a lányunk július 12-én született, épp egy nappal a hivatalos Nóra nap után, nem akartuk ezzel szerencsétlenné tenni, hogy egy nap különbséggel legyen a név és szülinapja, így döntöttünk a februári névnap mellett.


Szóval, nem volt sok kedvem főzőcskézni, így kipróbáltam egy újabb melegszendvics-vacsit. Kell hozzá kis kézügyesség és némi előrelátás.


Sonkás-tojásos zsemle


Hozzávalók :


– fejenként 1 db zsemle (bár étvágy kérdése, de az a tapasztalat, hogy laktató)


– 1 szelet lapsajt


– 1 szelet gépsonka


– 1 tojás


– margarin


– kevés tej


– só, bors, pirospaprika


A zsemlék tetejét vékonyan levágom (csak a héját), és a belsejének egy részét kiszedem, ami meg marad, azt az oldalához nyomkodom. Az üreget belül kikenem margarinnal, majd beleteszem a lapsajtot, amit szintén a zsemle oldalához nyomkodok (nem baj ha eltörik) . Majd jön a sonakszelet, amivel hasonlóképpen járok el. Törekedjünk rá, hogy akkora üregünk legyen, hogy majd a tojás beleférjen. A zsemléket kívül megkenem kevés tejjel, hogy ne száradjanak ki nagyon. Közvetlenül a sütőbe rakás előtt óvatosan beleeresztem a tojást a zsemle üregébe, a sonkára, kissé megsózom. Grill fokozaton 180 fokon addig sütöm, míg a tojás fehérje megdermed. Belül a tojás azonban kissé még folyós marad. Forrón tálalom meghintve kevés őrölt borssal és pirospaprikával. Citromos teát adtam mellé.   


Minden esetre sikere volt. Ugyan készítettem még néhány szelet juhtúró-kolbászos melegszendvicset is, de minden elfogyott szépen.


Desszertnek házi baracklekváros piskótatekercs volt.

Címkék: , , ,

Melegszendvicsek 2.

2009 február 13. | Szerző:

 Nórika elég válogatós, mostanában nem eszi meg a szendvicsféléket, de azért azt gondolom, ezt a két melegszendvicset a gyerekek is kedvelhetik.


Párizsis melegszendvics


Hozzávalók:


– kenyérszeletek


-margarin


-vastagabb párizsi szeletek


-reszelt sajt


-majonéz vagy ketchup


A kenyérszeleteket megvajazom, rárakom a párizsit, rá a reszelt sajtot és mehet be a grillbe. Tálaláskor adhatunk hozzá majonézt vagy ketchup-ot.


Hawaii melegszendvics


Hozzávalók:


-kenyér


-margarin


-gépsonka szeletek


-ananász darabok


-sajt reszelve vagy szeletben ízlés szerint


A kenyér szeletet megvajazzuk, rátesszük a sonkaszeletet, arra az ananász darabokat, és a sajtot. Grillsütőben 170 fokon pár perc alatt megsütjük.


 

Melegszendvicsek

2009 február 13. | Szerző:

 


Hát, az unalom korszaka hamar beköszönt a felvágottak táján. Mikor elmegy az ember bevásárolni és nem tudja, hogy melyik uncsi felvágottfélét válassza, amit a vacsoraasztalra tálalhatna. Aztán meg jól ottmarad és lehet kidobni, mert ezek a cuccok expressz gyorsasággal romlanak.


Én mostanság a melegszendvicsekkel dobom fel a vacsit. Érdekes mód, mostanában már csak negyed kiló kenyeret vettem, s abból se fogyott 2 szeletnél több, a férjem nem volt hajlandó enni, nekem meg időm nemigen volt rá. De most aztán! Majdnem elfogy fél kiló kenyér is! És! Nem össze-vissza vacsizunk, ki mikor éhes, mikor jut eszébe, hanem menetrend – szerűen 6 óra körül.


Először a  klasszikus melegszendvicset készítettem el. Íme a recept.


 Klasszikus melegszendvics



Hozzávalók

– 25 dkg párizsi,5 dkg füstölt kolbász
– 8 dkg margarin,
– 1 fej vöröshagyma,
– mustár, só, bors, pirospaprika ízlés szerint,
– reszelt sajt,
– tejföl



A párizsit és a kolbászt aprítóba rakom a hagymával együtt és pépes állagúra alakítom. Le is darálhatjuk aprító hiányában. Az állaga persze lehet ízlés szerint kevésbé pépes, kisebb darabos is. Keverjük hozzá a margarint,  és ízesítsük sóval, borssal, pirospaprikával, majd mustárral. Annyi tejfölt rakok bele, hogy jól kenhető masszát kapjak.

A kenyérszeleteket egyenletesen megkenem, és reszelt sajttal megszórom. Pár perc alatt a grillben 170 fokon készre sütöm.


Férjem első számú kedvence lett a tojásos melegszendvics:


Tojásos melegszendvics


Hozzávalók:


– 2 tojás,


– 1 dl tejföl,


– 5 dkg reszelt sajt,


– 1 kis fej vöröshagyma,


– 5 dkg füstölt szalonna,


– só és őrölt fekete bors ízlés szerint,


 


A vöröshagymát és a szalonnát aprítóban pépesítem. A tojásokat  felverem,  majd hozzáadom a tejfölt, és a reszelt sajtot. Ízesítem sóval, borssal. A krémmel megkenem a kenyérszeleteket, rácsra teszem és a sütő grill fokozatán  170 fokon náhny perc alatt sárgásbarnára megsütöm.


A tegnap esti befutó pedig a juhtúrós kolbászos változat volt:


Juhtúrós kolbászos melegszendvics


10 dkg apróra vágott füstöltkolbászt keverj össze 20 dkg juhtúróval és egy tojással . Ha szükséges sózzuk meg.  A masszát kend a kenyerekre  és a sütő grill fokozatán  170 fokon náhny perc alatt süsd meg.


 


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!