Két ünnep közt-első nap

2007 december 27. | Szerző:

 Az uram az utolsó nap szabijait tölti itthon. Szegényt szétszedjük anyósommal, hogy Andris gyere el velem ide meg oda. Én ma a patikába, a piacra meg a drogériába cipeltem el, hogy cipekedjen. El is hozott vagy 12 kilót. Na, ezt egyedül nem bírtam volna! Holnap meg maradék ebédjegy elköltésre mennek anyósommal.

Ezt leszámítva, csendesen telt a nap, főzni nem kell, mert annyi kaja maradt, hogy még holnap is elég. Csak Nórinak főztem mára meg holnapra sütőtököt. Kicsit felhígítottam tápszerrel. Eszegette. De aztán még benyomott egy adag tápszert. Nekem  speciel nagyon nem jön be így se ez a sütőtök. Remélem Nóri megszereti, mert most hoznak föl dédipapától pár sütőtököt keresztapámék. Tapasztalt kismama kollegina, Réka mondta, hogy előre le is lehet fagyasztani a kis adagokat. Jó. Csak előbb helyet kell csinálni a fagyóban.

Reggel alma-répalét akartam adni Nórinak, de a 4. kanál után egy laza mozdulattal lesöpörte a tartálykát az asztalról. Mindig annyira figyelek, meg lefogom a kezecskéjét, de most egy pillanatra elbambultam. Jól rajtam landolt az egész:-))).

A borogatás előtt meg fokhagymás pirítóst készítettem, és a kádba vittem az uramnak. El is csodálkozott. Azt hitte le akarom hordani valamiért. Ha-ha. Ez jó:-))).Aztán később megbeszéltük se neki nincs rossz sora, se nekem.

Ma levelet írtam dédimamának, meg fotókat is nyomtattam melléje karácsonyról. Meg pár rokonnak küldtem e-mailben képeket. Különösebbet nem csináltam. Tiszta grafomán leszek már. Ez a blogolás, meg a levél írogatás…

Holnap vagy holnap után elhozza keresztapu a sütőtököt. Nekem meg ki kéne takarítani a konyha-nappalit, mert ezt se fogja megcsinálni helyettem senki.

Holnap délelőtt reszelve adok Nórinak almát, kicsit hígítom majd sütőtök lével. Délután meg sütőtök pempő lesz kis tápszerrel.

Végezetül, az uram jó képet vág (na jó, nem kell neki jó képet vágni, anélkül is jóképű (remélem elolvasod!!!!) Imádoooom!!!!!!!!

Úgy látom, eléggé magamról, magunkról beszélgetek így magamban. Majd megpróbálok valami filozófikus témát feldobni:-)
Címkék:

Karácsony másnapja

2007 december 26. | Szerző:

 Szóval, minden nagyon jól és szépen sikerült. Kiváló volt a húsleves meg a töltött dagadó, sőt még a krumplisali is, amit kb. délben kezdtem el készíteni, mert későn keltem. Nagy sikere volt a hideg citromos babapiskótának is. Réka el is kérte a receptet. Anyósom meg azt mondta, hogy százszor jobb mint a tiramisu, neki nem is kell tiramisu ha ez van. Az én véleményem: oké, ezt könnyebben és hamarabb el lehet készíteni, mint a tiramisut, üde citromos ízű, fincsike.

A babák is jól megvoltak egymással, megvolt az első nyálas kézfogás. A múltkor Nóri jól kinevette Somát mikor az a lábai előtt kúszott a járókában. A kisfú most annyira nem kereste Nóri kegyeit, de azért vigyorogtak egymásra.

Délután Soma kapott reszelt almát tejpépben, és mikor Nóri ezt a szomszédos fotelből meglátta, olyan balhét csapott, hogy ő is enne, hogy villámgyorsan lereszeltem neki egy almát és meghígítottam sütőtök lével. Még nem evett sosem ilyen sűrű pépet, de az első pár kanálka próbálkozás után nyammogta befelé. Persze kis mennyiséget evett, pár kanállal, de azért tetszett neki a dolog. Eddig csak délelőtt kapott gyümilét, de lehet, hogy ezután délután is kap kis nasikát.
Nórika csak egyszer aludt, míg a vendégek itt voltak, úgyhogy a végére annyira kifáradt, hogy szabályosan üvöltött, végül a kezemben aludt el.
Végezetül pár kép:

Görgényi Tóthék ajándékot bontanak:

Nórika ajándéka:

A világító szemű szörny!Mirci!

Rékáéktól kaptam egy gasztoregényt, Napfényes Toscana a címe, elég jó kis olaszos receptek vannak benne. Úgy látszik most az olasz konyha ha akar, ha nem az utamba került, ki kell tanulmányoznom.
Címkék:

Mégsem vagyok reménytelen

2007 december 25. | Szerző:

 Ma kapott Nóri először sütőtök lét. Mivel én ilyet facsarni nem tudok, üvegest vettem.Hát, mérsékelt volt a siker, 5-6 kiskanállal ment le. A kész lé tartalmaz hozzáadott cukrot is és ez nagyon nem szimpi. Kitaláltam, viszonylag bő lében főzök neki sütőtököt és azt átpaszírozom. És akkor az nem pép lesz még hanem sűrűbb lé. Azon is gondolkodom,hogy mivel lehet keverni ha nagyon nem ízlik a bébinek. Tán almalével. Vagy répával. Majd kiderül. Inkább most megint kap 2 napig almát, répát, és én fogok csinálni neki sütőtök lét.

Szóval nekem így se úgy se kedvencem ez a sütőtök. Eddig egyedül a sütőtökös krémleves ízlett. De se a tegnap esti pép, se ez a kész gyümölcslé nem volt oké.

A mai ebéd a vadas vaddisznó végül jól sikerült, pedig végig görcsöltem, hogy nem tetszik a mártás. Anyósom mondta is, hogy még egy kajánál se görcsöltem ennyit:-). Hát, az uram nagy kritikus, félek is tőle:-))). De nem volt rossz a főztöm. Anyósom zsemlegombóca is jól sikerült.

Holnap Görgényi-Tóthék jönnek vendégségbe. Megismételjük a múltkori pulykanyak levest, készül még töltött dagadó hagymás-majonézes burgonyasalátával, és van még töltött káposzta, sőt vadas is maradt. Ma elkészítettem a desszertet, citromos babapiskótát. Ez is újítás. Félek is, lehet, hogy savanyú lett. Mindegy, lehet rá porcukrot szórni, vagy mézet rakni. Meg van még bejgli. Meg gesztenyemassza is van gesztenye pürének.

Én úgy élvezem a gyerek etetését, mármint  a gyümölcslé, pép etetést. Minden reggel várom már, hogy adhassam neki, vajon mennyit eszik, tetszik e neki. Meg már készülök rá, hogy mit lehet mivel mixelni, gyümölcslénél is meg majd a zöldségpépeknél (főzeléknek mondják, de nem a klasszikus értelemben vett főzelékeket jelenti persze, hanem csak párolt zöldség mixek).

Pár napig szünetelt Nórika levegőztetése a rossz levegőminőség miatt, de mára már javult sokat, úgyhogy volt kint 1 órát, és utána még kettőt aludt anyósom szobájában buktatott állapotban nyitva lévő erkélyajtónál. Most este nehezen aludt el. Fél 8-kor fürdött, 8-kor evett, de nem aludt el. Ki kellett hozni, játszott vele az apja. Nagyon tetszik Nórinak a csörgős könyv, azzal játszottak Andrissal. Azátn 10-kor kapott még kis hamit, és utána viszont elaludt.

Megyek én is aludni. Holnap még nehéz nap lesz.

 

Címkék:

Megelepetések

2007 december 25. | Szerző:

    Benne vagyunk nyakig. Az első karácsony a babával. Nóri bébivel nem is volt egy csepp gond sem tegnap, azaz 24-én. Nagyon derekasan tűrte a megpróbáltatásokat. Sőt! Délelőtt mindenki nagy csodálatára az alma-répa koktélból megevett majd’ 1 decit! Napközben pedig nagyokat aludt a drága, és magához képest szépen evett is.Aztán estére összesűrűsödtek az események és a tennivalók nekünk, szülőknek, és nem fürdettük meg a gyereket. Na, ettől fejreállt az estéje. Még az ajándék bontogatást is nagyon élvezte, de aztán nem tudott elaludni. Végül fél 12-kor elvittük megfürdetni, evett utána, és aztán elaludt. Hiába! A rendszeresség. Azt szokta meg, hogy fürdés, evés, fekvés, nagy alvás.Ha valami kimarad akkor zavar keletkezik a rendszerben. De helyrehoztuk.

Karácsonyi menü ügyileg nem arattam túl nagy sikert. A bortésztás hal egy csomó olajat magába szívott, a kapor nem érződött a bundáján, szóval nem volt jó. A sütőtök püré meg nem az én kedvencem…kérdés, hogy Nórinak majd hogy adom elő, hogy milyen finom?!Szóval nem arattam sikert vele az uramnál. Meg magamnál se. Az uram meg is jegyezte, hogy mértékkel fogyasztható volt a vacsi. Még jó, hogy anyósom isteni bejglijével jóllaktunk:-))).A tiramisuról meg kicsit elfeledketztünk, csak este kanalaztunk belőle az urammal.
Szombaton vásárolni voltunk az urammal, aki be is szerzett egy kis vadhúst. Úgyhogy a mai menü az aszalt szilvával töltött hús helyett vadas lesz. Tegnap óta pácolódik. Most amiatt parázok, nehogy elszúrjam…mert kb. kétszer készítettem vadast az életben és mindahányszor isteni lett, de szerintem több mint 1 éve nem főztem ilyet.

És a képek az első karácsonyról a babával:



 

Címkék:

Family photos 1.

2007 december 20. | Szerző:

 Felteszek pár képet a családról. Szépen sorban mindenkire sor kerül majd:-).

Csajok.Kirándulás a Mátrában. Réka a férjem (egyetlen) unokatesója és én.

Pasik. Az uram és Jones (Réka férje).


Márk. Réka és Jones nagyobbik fia.


Réka, kisebbik fiával Somával és Nórikával.

Címkék:

Karácsonyi menük

2007 december 20. | Szerző:

 Hideg van kint, és az uramnak még mindig nem vettem semmit. Várom az ihletet. Anyósom ajándékára meg is jött, el is küldtem az uramat, vegye meg ő, mert nekem a hidegtől totál kikészültek a kezeim, olyan száraz lett a bőröm, hogy szinte elkezdett berepedezni, éjszakára vastag réteg krémet kentem rá, és még az se segített igazán.

A férjem új hangszórókat kért előre a kocsiba, mert most rakott be hátulra, mert ott nem volt. Már meg is vette, be is rakta. Valamelyik nap el akart csalni este kocsikázni, de nekem ebben a hidegben semmi kedvem sem volt kimozdulni.

Most épp azon munkálkodom, hogy végleg leégjen a mosógép motorja ha le akar, mert holnap jön a szerelő, és többek szerint ha igazán nem lát bajt, akkor nem csinál semmit.Már  a második adag ruha van benne, de semmi olyan szagot nem áraszt mint amilyet vasárnap. Pedig a második adaggal jól megtömtem a gépet pluszba, hátha…

Nórika harmadik napja kap répalét, és modhatni imádja.

Kicsit aggódtam, mert eléggé nehezen ment a kanalazgatás, holott már egy hete gyakoroljuk. Tegnap voltam lent a doktornőnél aki megnyugtatott, hogy ne aggódjak, meg kell azt tanulni, nem a gyerek ügyetlen meg nem is én. És igazga volt, ma nagyon prifin kanalazgatott a bébi, és nem is köpött ki semmit a répaléből. Kb. 8 kiskanállal ment be. A végén pedig a gyerek előtt látványosan átöntöm a maradékot egy kispohárba, és még látványosabban elfogyasztom , mondom közben hogy hmmmm, milyen fincsi, még a hasamat is simogatom közben, Nórika meg nagyokat mosolyog. Amúgy ez a répalé tényleg fincsi! Ma még egy almát is leküldtem utána a gyümicentrifugán.
Megbeszéltük a doktornővel, hogy egy éves korig kaphatja ezt  a tápszert amit most eszik, ha nem fogadja el vagy nem gyarapszik megfelelően akkor majd leváltjuk, addig maradjon ez. Végül is e héten a mérésnél 6,36 kg-ot mutatott a mérleg, 14 dekéval többet mint a múlt héten.
Amellett kapja a gyümiléket, ha a pép jobban tetszik akkor a gyümölcspépeket, és céklát is lehet majd neki adni. Azt mondta a doktornő, hogy azt adjak a gyereknek amit szeret, nem baj ha a gyümölcs vagy zöldségpépet szívesebben eszik mint a gyümilét, akkor pépet adjak.
Betároltam vagy 4 üveg sütőtök-lét, mert azt hiszem azt nem fogok tudni facsarni, az lesz a jövő heti lénk, meg vettem egy tanuló üveg szettet, a pohárra szoktatáshoz segítségnek, mert a pohárból való ivás végképp nem megy. Bár a férjem unokatesója szerint ez tök fölösleges, de az urammal megvitattuk a tanuló  üveg szett célját, előnyét, és a vásárlás mellett döntöttünk. Remélem hasznos lesz.
Tegnap megterveztük az ünnepek alatti menüket anyósommal. Lesz töltött káposzta, anyósom ragaszkodik a szent estén a rántott pontyhoz, én meg azt nem szeretem, úgyhogy én boros-kapros tésztában kisütött halfalatkákat készítek párolt rizzsel meg sütőtökös-zöldborsós körettel. Anyósom beigliket fog sütni, én meg tiramisut készítek. 25-én aszaltszilvával töltött csirkemell lesz, vörösboros mártással, krokettel. 26-án anyósom készít valamilyen töltött husit, én meg hozzá majonézes-hagymás burgonyasalátát, és citromos babapiskótás édességet utána.
Még a látószögembe került narancsleves, halkrémmel töltött alma is, meg borleves, meg diós-mézes tejszínes pipicici. De ezeket jegelem.
Volt egy elképzelésem hogy olaszos karácsonyi menüt készítek, de itáliában élő rokonom hamar letörte lelkesedésemet. Ott is hal van, na meg mi más, mint tészta! Tortellini félék, de az csak házilag elkészítve finom, én meg olyat nem tudok, állítólag bonyolult. Amúgy meg a tortellini nem villanyoz fel… Meg adott egy  paradicsomos  husis receptet is, de a paradicsomot se kívánom most. Meg egy rozmaringos-fokhagymás sült husisat.
Azért közzé teszem lentebb, Anikó utólagos hozzájárulásával, hátha valakinek valamikor (esetleg nekem később) elkészíthetnékje támad.

Találtam a kalácsukról cikket, meg receptet, panettone a neve, de állítólag azt is nehéz megsütni és magas edényben kéne, hogy szép legyen, úgyhogy egy olaszos nevű citromos kevert tésztából készült sütit fogok készíteni, amit kuglóf formában kell sütni.

Már nagyjából el lehetne kezdeni az ajándékok csomagolását. Ma még várok egy könyvszállítmányt. 12 db könyvet rendeltem meg 21 ezer ft értékben, 4500 ft-ért. A legnagyobb dobás, az 13 ezer helyett 1000 ft-ért érkezik. Nagyrészt szakácskönyveket rendeltem, meg gyerekkönyveket.


Szóval, az Olaszországban élő rokon karácsonyi receptjei:

Egészben beraksz egy 1, 1,5 kilo nagyságú
husit (disznó) sülni (én lábasban szoktam, oda kell figyelni nagyon,
mindig kis víz kell rá különben főtt hús íze van)


A husi mellé csakis friss rozmaringot raknak és sok fokhagymát.
Pár óráig sütöd, hidegen, melegen jó , friss zöldségre, salira szoktam
tálalni.


A paradicsomos husis recept:

Betekersz szelet husiba (borjú, disznó, marha) 1 szelet
vékony szalonnát, sonkát( én nyers pármait szoktam), és parmezán
sajtot, petrezselyemmel, borssal. Összetűzöd fogpiszkálóval, és
megfőzöd 2 üveg olasz paradicsomban, amibe raksz rozmaringot(friss!!!)
, fokhagymát, babérlevelet, csili paprikát. 2-3 óraig főzheted. A
következőképpen tálalják. A paradicsomszósz , amibe belefőtt a hús íze
és kis sajt is kifolyt a göngyölt husiból, az megy a tésztára,
szósznak, második pedig a hús , icipici szafttal. Plusz sali.

Kitaláltam, hogy készítek a rokonoknak az ajándékok mellé kis képeslapot, ezért levadásztam a netről képeket meg idézeteket és azokat párosítgattam össze. Már csak ki kell majd nyomtatni.

És elküldtem egy halom képeslapot a kirányi postával és az elektronikus postával egyaránt.

Vajon hol lehet a fenyőfa talp????


Címkék:

Kicsit elég….

2007 december 17. | Szerző:

 Ez a hétvége sem telt el esemény nélkül.

Szombaton váratlanul beállítottak a szüleim. Örültem neki, viszont Nórika kicsit nehezen viselte, eleinte sirdogált, mikor meglátta őket, arról meg ne is szóljunk, mikor kézbe akarták venni, milyen műsort vágott le. Mikor bejöttek velem a gyerekszobába, míg pelust cserélünk, bár az én kezemben volt, én álltam fölötte, úgy megfeszítette magát, hogy meg se tudtam moccantani. Végül szegény nagyszülők kimasíroztak a  gyerekszobából. Aztán csak megszokta a jelenlétüket és egy alvással később már nem volt gond.

Anyuék 3 órakor el is mentek, aztán mi is a férjemmel bevásárolni. Nórikának vettünk egy halom ruhát, meg karácsonyi ajándékokat, ilyesmit.

Tegnap a férjem unokatestvéréék jöttek ismét. Úgy tervezték, hogy lemennek a Vörösmarty utcába a vásárba. Lecsalták az uramat is, aki le akarta vinni Nórit is, de persze csípőből nem engedtem, a tömeg miatt. Ezért az uram látszólag megsértődött. aztán mondtam, hogy vigye, de csak 1 órát maradhat lent vele. Aztán mégsem vitte, és megüdvözült arccal közölte, mikor hazaértek, hogy még jó, hogy nem vitte a gyerekkocsit, mert annyian voltak, hogy nehezen tudott volna vele közlekedni. Ééén megmooondtam! Úgyhogy Nórika a folyosón aludt másfél órát, aztán meg betoltam és még bent is aludt fél órát.

Ebédet kivételesen nem én főztem, hanem anyósom, tavaszi leves volt meg csirkepörkölt makaróni tésztával. Sütinek meg vettem szombaton egy tiramisu tortát.
Szóval, marhára nem éreztem jól megem ebben a vendégeskedésben. Egyrészt mikor megérkeztek, én a gyereket altattam a folyosón. Ők meg közben elhívták a férjemet le a karácsonyi vásárba. Ő nem is akart menni, úgy erőltették hogy menjen már le, meg vigye Nórit is. Engem meg se kérdeztek, hogy akkor menjek én is vagy mi, és vigyük a gyereket is. Na, nem mintha lementem volna,  eleve írtózom a tömegtől. De ha az uram  kedves unokatestvére minden kis szaron megsértődik ,akkor én is megsértődök. Anyósom szerint nem kell egy ilyen oda-vissza sértődősdik elindítani, és majd megmondja Rékának, hogy ez nem volt szép. Most engem nem is igazán az irritál, hogy hívtak e vagy sem, hanem “csak” az, hogy ő mindenen megsértődhet, én meg vágjak mindenhez jó pofát??? Én akarok jófej lenni, hogy tartsuk itt a névnapját, mint a múltkor és én kapok a fejemre olyat ami nem is igaz???
Aztán itt ülünk órákig még ebéd után, a gyerekek alszanak, anyósom Rékával sutyorog összebújva, az uram a nagyobbik gyerekkel x-boxozik, Réka férje elalszik, én meg üldögélek egyedül. Hú, de jó!!!Tényleg épületes program, meg tényleg olyan vendéges, olyan de jó hogy együtt vagyunk, hinye!!!NA! EZEKEN A DOLGOKON NÁLAM IS BETELIK A POHÁR!MÉRT KELL MINDENHEZ JÓ KÉPET VÁGNOM,MINDENT LENYELNEM?????????HADD SÉRTŐDJEK MÁR MEG ÉN IS! HADD HISZTIZZEK MÁR ÉN IS!!! NEKEM NEM LEHET? NEKEM NEM ESHET ROSSZUL SEMMI? NEM TEHETEK SZÓVÁ SEMMIT AMI NEM TETSZIK?
Tegnap szóba került a karácsonyozás, és elmondtam, hogy nekem már teli a cipőm a vendégeskedéssel, és én nem akarok se menni sehova, se azt nem akarom hogy ide jöjjenek. Majd a 2 ünnep közt lerendezzük. Legyen már egy kis nyugi. Különben is, azt sem modhatom meg, hogy elegem van, most én nem akarok senkit látni azon a 3 napon, most bezárkózunk? A férjem egyetértett velem, ő sem akar senkit se látni, sehova se menni. Mindig ez van karácsonykor, hogy rohangálunk, meg mi is készülünk. Most egy kicsit elég. Annak a fényében meg pláne, hogy mennyi vendégünk volt az utóbbi 1 hónapban. Szerintem ezt meg kell érteni mindenkinek aki érdekelt ebben a karácsonyozási őrületben. Anyósom persze nem érti, szerinte akkor mi intézzük majd a 2 ünnep közt, de őt vigye el az uram Rékáékhoz, mert ajéndékozni csak karácsonykor lehet, 29-én már nem. Na, mindegy. Az biztos, hogy Rékákhoz nem megyek. Az a lakás akkora kicsi, hogy így se megyünk oda mióta négyen vagyunk, pláne ha még bekerül oda egy fenyőfa, akkor már egy veréb se fér be, nemhogy szokás szerint fél napot ott tingli-tanglizzunk.
Na, majd lesz valahogy, minden esetre aminek most ki kellett jönnie az kijött belőlem.

Címkék:

Zűrös nap

2007 december 14. | Szerző:

 

Milyen angyali itt a kislányom! Na, a mai napon korántsem volt angyalka. Nem tudom mi lehet a gond, de valószínűleg a fogzás kezdődött meg és az ínye bizsereghet, feszülhet. Folyton kiabál, kifárasztja magát, túlpörög. A hasra fordulás nagyon profin megy, de úgy kiabál, hogy egy idő után visszafordítjuk hátra. Aztán nem telik el 2 perc, már megint hason van és megint kiabál…

Az esti altatás most egy katasztrófa volt, majd másfél órát küzdöttem vele, folyamatosan kiabált, sírt is, a cumi se kellett, a babakocsiban sem maradt meg, az ágyában sem, nagy nehezen sikerült megvigasztalnom egy kis tápszerrel, sőt még a cicire is ráfanyalodott, aztán vissza a bébimobilba, és ott csak elaludt.

Az éjszakák is elég rosszak voltak az elmúlt 3 napban. Visszaszokott az éjszakai evésre…Volt olyan, hogy 4 óra leforgása alatt háromszor etettem meg, meg isten tudja hányszor ugrottam ki az ágyból mert felsírt, vagy a cumiját kellett visszatennem a szájába, hogy tovább aludjon. Szóval, nem vagyok épp a legkipihentebb állapotban. Vasárnap vendégek lesznek, semmi kedvem semmihez. Ma kicsit pakolásztam Nóri ruhái között, összeszedtem egy adag ruhát egy ismerős kismamának, szóval lett egy kis hely a gyerek komódjában. Meg vasaltam is. Amúgy is annyi dolgom lenne! Csak reggel 6-7 óra után, ahogy evett Nóri, én is vissza szoktam feküdni mióta ilyen pocsékak az éjszakák, és így általában fél 10 körül kelünk. Akkor rendberakom a gyereket meg magamat, megetetem a bébit meg magamat, ha jut rá idő. Most, hogy elkezdtük az almalé ivást, és rájöttem, hogy az almareszelőn nem lehet lét kinyerni, elő kell venni a gyümicentrifugát, elbénázgatok ugye azzal a pár kiskanál almalé beetetésével, aztán meg el kell mosni, pakolni, stb. BRRR. akkor már fél 11, vagy akár 11 óra is van.

Holnap meg meg akarom venni még a hiányzó ajándékokat. Kimegyünk Budaörsre, ott mindent be tudunk szerezni. Biztos bazi nagy tömeg lesz. Az uram meg anyósom most este 8 körül mentek ki bevásárolni, hátha kevesebben vannak.

Próbálok kitartani.

Címkék:

Végeláthatatlan vendégeskedés

2007 december 11. | Szerző:

 A héten kétszer fogunk még vendégséget tartani. Egyet holnap este, egyet meg vasárnap. Holnap szendvics partit tartunk, de vasárnap se fogom megerőltetni magam. Kezdek besokallni. Most épp anyósom névnapját meg az uramét jönnek köszönteni. Karácsonyra totál ki fogok purcanni!

Ma volt a védőnő. Persze nincs baj Nórika súlyával, fejlődésével. Sőt, engedélyt kaptunk a gyümölcslé elkezdéséhez. Először az almalét próbáljuk, aztán a répát, majd jöhet a sütőtök-lé. Szép lassan el kell majd érni a 40 g-os mennyiséget. Most még csak nasinak kapja 2 étkezés között, kezdetnek 1-2 kanállal.

Ha életben maradok, majd írok.

Címkék:

Karácsonyi előkészületek

2007 december 10. | Szerző:

Megkezdődött a karácsonyi ajándékok beszerzése. Évek óta nem álltam ilyen jól!!!!Mindig 20-a körül kezdtem kapkodni, hét mérnök lennék vagy mi a szösz:-))). De most hogy itthon vagyok, hirtelen megváltozott a dolog. A képeslapok is megírva, csak még ilyen korán nem akartam feladni, de majd a héten! Majdnem mindenkinek megvan minden. Csak anyósom meg az uram  van hátra. Az urammal közösen akarunk venni szögletes, fekete tányérkészletet meg evőeszköz készletet. Már azt is majdnem megvettük, de ami az uramnak tetszik, azzal nekem még barátkoznom kell.


Ezen felül a múlt héten háromszor fogdtunk vendégeket, akik Nórikát nézték meg,
plusz az átalakított lakást. Kétszer különösebben nem kötöttem magam a
konyhához készülés ügyileg, az uram hozott bolti sütiket, meg volt
üdítő, kávé, tea stb., ezeket szolgáltam fel.

Vasárnap a férjem
esküvői tanúja és a felesége jöttek el látogatóba, ebédre. Már
szombaton sütöttem, a férjem új kedvencét a banános kenyeret, dupla
adaggal, és a vendég kedvencét a lúdlábat. Anyósom sütött még túrós
pogácsát sósnak.

A menü a következő volt: póréhagyma leves,
székelykáposzta (ezt anyósom főzte), stefánia vagdalt, petrezselymes
burgonya, és francia saláta. Minden nagyon ízlett a vendégeknek. Sokan
elcsodálkoznak, hogy fiatal háziasszony létemre milyen jól elvagyok a
konyhában, és milyen jó dolgokat sütök-főzök. Na jó, már nem vagyok
annyira fiatal, hiszen áprilisban 30 leszek (jesszusssssoooom!!!!), de
úgy tűnik, hogy nagyon nem divat ma, hogy tudjanak, pláne hogy
szeressenek főzni a lányok. Pedig szeretés nélkül nem megy a dolog,
vagy csak nagyon rosszul. Én nagyon szeretem mikor dícsérik a
főztömet!!!Önbizalmat ad, és újabb késztetést, hogy új dolgokat
próbáljak ki.

Akik kóstolták, nagyon istenítik a lúdlábat, íme hát a titkos családi recept!

Kakaós
piskótát készítünk 8 tojásból: a tojásokat ketté választjuk, a fehérjét
elkezdjük felverni, és mikor keményedni kezd a hab, akkor hozzáadunk 8
kanál cukrot (az egyik kanál lehet vaníliás cukor) egyesével. Mikor a
hab kemény, hozzáadunk 3 kanál kakaóport és 5 kanál sima lisztet,
ezeket is kanalanként adagolva, és fél csomag sütőport. Ezután jönnek a
tojássárgák, ezeket egyszerre szoktam a tésztába önteni. A kész tésztát
kivajazott, lisztezett tepsibe öntöm és megsütöm. Ha megsült tálcára
borítom.

Krém: 3 púpos evőkanál lisztet, kb. 2 ek. cukrot és 1 ek. vaníliás cukrot simára keverek 4 dl tejjel, és sűrű krémmé főzöm. Vigyázat!!!! Folyamatosan keveretni kell, mikor sűrűsödik meg nagyon tempósan, mert olyan csomós lehet, hogy no! Míg
a főzött krém hűl, addig 25 dkg margarint habosra keverünk kb. 15-20
dkg porcukorral, és kb. 3 ek. kakaóporral, és ízlés szerint  rummal (én
2-3 evőkanállal szoktam tenni bele, ha gyerek is eszik belőle, akkor
természetesen kihagyom az alkoholt). Mikor a főzött krém elhűl,
hozzákeverjük a vajashoz, és a kakaós piskóta tetejére kenjük. A
süteményt csokimázzal vonjuk be. Ha tortabevonóval készítjük, akkor
vigyázzunk, hogy elég vajat vagy olajat tegyünk bele, mert ha kemény és
vastag lesz a csokimáz, akkor szeletelésnél nagyon törik, és végül a
krémet is kinyomhatjuk a szeletelésnél. Én 10 dkg tortabevonóhoz teszek
kb. 6 dkg vajat.

Örömteli hír, hogy előkerült a csatos tortaforma!

A póréhagyma levesnek is mindig sikere van, így készül:

2
közepes póréhagymát megtisztítok, karikára vágok. Olajon megpirítom,
kissé megsózom, nem kell üvegesre, csak éppen összeessen. Ekkor 2 ek.
cukrot szórok rá és még pár percig pirítom. A hagymát kb. 1-1,5 dl
fehérborral felöntöm, és megvárom míg az elpárolog. Ezután kb. 2 liter
vizet öntök rá, amibe feloldok 2 erőleves kockát, és még kevés sót.
Felforralom, és még kb. negyed óráig főzöm. Ezután  2 ek. lisztet
simára keverek 3 dl tejszínnel, hőkiegyenlítést végzek a leves levével,
és a tejszínt beleöntöm a levesbe. Egyet forr és kész. Pirított
kenyérrel, vagy reszelt füstölt sajttal tálalom.

Legutóbbról maradt ki a banánkenyér receptje:

3 érett banán, 25 dkg liszt + a sütőformához, 2 kk kakaópor,2 kk sütőpor, 1 mk. őrölt szerecsendió,15 dkg puha vaj + a sütőformához, 25 dkg kristálycukor, 2 tojás

      A
sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy hosszúkás (25 cm – es őzgerinc )
formát kikenünk vajjal, megszórjuk liszttel. A banánokat villával
összetörjük.

   

  1. A
    lisztet, a sütőport, kakaóport, szerecsendiót összekeverjük, fél tk.
    sóval tálba szitáljuk. A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként
    hozzáadjuk a tojásokat. A banánpépet hozzáadva egynemű masszává
    kidolgozzuk, majd hozzáadjuk a lisztet és az egészből sima tésztát
    keverünk.
  2. A
    tésztát a sütőformába öntjük és sütőben kb. 45 percig sütjük amíg a
    sütemény aranybarna színű lesz és elválik a forma falától. Tűpróbával
    ellenőrizhetjük hogy a tészta közepe is megsült e. Ha a sütemény túl
    gyorsan barnulna lazán takarjuk le alufóliával. (Nekem az őzgerinc
    formában kb. 1 óra 20 percig sült, míg már nem ragadt a tészta a tűre.)
  3. A süteményt előbb a formában 5 percig hűlni hagyjuk, aztán sütőrácsra tesszük hogy teljesen kihűljön.
Most 
Nóri bébiről. Nagyon aktív kisbaba, folyton jár a keze-lába, meg a
szája is:-). A lábával mindent kibolyhosít, annyira “gyalogol”. Tegnap
többször is átfordult a hátáról a hasára. Persze hason ugyanúgy
szenvedett, nyögdécselt, majd kiabált, mintha én tettem volna hasra:-)
Egész nap billegett hol a jobb oldalára, hol a balra, hol meg sikerült
neki átfordulnia. Az utóbbi napokban nagyon jókedvű, vigyorgós ,nevetős
volt, ma reggel volt egy kis nyügi, a 10 órás ébredés után nagyon hamar
újra álmos lett, már 11-kor ismét aludt.

Tegnap egy kis bogarat
ültettek a fülembe, hogy sovány ez  a gyerek. Most 6,1 kg, szerdán lesz
5 hónapos, kb. 68 cm. A születési súlya 3,03 kg volt. Kb. 1 hete csak
reggel meg délelőt hajlandó szopizni, amúgy tápszert eszik. Előtte is
kapott tápszert kiegészítésként. Figyelgetem, hogy mennyit nőtt,
gyarapodott a súlya. Október 29-én az orvosnál 5,83 kg-ot mértek,  és
november 29-én 6,1 kg-ot. Lehet, hogy ez kevés? Azért írom most ezeket
a mért adatokat, mert az orvosnál a mérleg mindig többet mér mint az
itthoni, vagy 10-15 dkg-mal.

A tápszer mennyisége amennyit
megeszik, az is változó, van hogy a 180 ml vízből készültet (ami
tápszerrel együtt kb. 206 ml) simán megeszi, de van hogy csak 120 ml-t
eszik, és ha negyed óra múlva újra próbálom akkor se kell neki több.
Megtömni nem lehet?!Annyit eszik amennyit ő gondol. Azt is tudom, hogy
testsúly kilogrammonként 140-150 g-ot kéne ennie napnta (azaz most
összesen kb. 850-915 g/nap), de ő sosem evett meg annyit amennyit ezzel
a módszerrel kiszámoltam. Sose tette szóvá se a védőnő se az orvos,
hogy baj lenne a súlyával. Legutóbb 29-én voltunk oltáson, ott ugye
pucérra kell vetkőzni, látják a testalkatát, hosszát is, nem mondták
hogy nem stimmel valami.

 Ha olvassa ezt mást kismama, akinek
hasonló korú babája van,vagy a közelmúltban volt ilyesmi korú a babája
mondjon valami megnyugtatót!

Én ugyan utána néztem az informeden,
meg egyéb kisbabás helyeken, különösebb problémát nem tapasztaltam a
gyerek súlya körül, hiszen még nincs 6 hónapos, de a súlyát már
megduplázta. Azt is olvastam, hogy van úgy, hogy stagnál  a gyerek
súlygyarapodása. Egyszer a védőnővel is beszéltünk erről a változó
étvágyról, ő azt mondta, hogy lehet az is, hogy kicsit többeket evett a
gyerek és telítődött, nem kell aggódni, pár nap múlva helyreáll, és
figyeljük a súlyát. Ez azért megnyugtat, de azért úgy el tudják ültetni
a bogarat az ember fülében, ha a gyerek nem olyan pufóka mint egy kis
fóka:-). Pedig mindössze annyi van, ami feltűnt anyósomnak, hogy az
egyik kis bordáját ki lehet tapintani.

Olyan rossz, ha “macerálják” az embert, hogy  ezt vagy azt,  mért így vagy úgy

csinálod,
az miért olyan vagy amolyan, amikor mindent a legjobb tudásod,
ösztönöd  szerint csinálsz, meg az alapján amit az orvos, a védőnő
mond, meg persze egy csomó dolognak utána olvasol, és döntesz hogy az
most a gyereknek jó e vagy, beleillik e abba a szemléletbe ahogyan
neveled, gondoskodsz róla. Minden esetre jól el tudják bizonytalanítani
az embert.Meg néha még lelkiismeret- furdalást is képesek okozni, még
akkor is mikor, tudod, hogy semmi alapja, minden oké, de elbújtatják a
kisördögöt meg a bizonytalankodást hogy vajon mégis jó e ahogy csinálom.

Miért?


Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!