Nórika e heti produkciói
2007 november 30. | Szerző: holyka78
Húú, rég nem jártam erre!!!!
Ezen a héten két fontos dolog is történt a kislányunkkal.
Először is, hasra fordult. Ez nekem azért megy csodaszámba, mert eddig mindig hevesen tiltakozott a hason-lét ellen. És ezt az átfordulást többször is megcsinálta már a héten.
A másik, hogy megkóstoltattam vele az almalét. Nem tetszett neki igazán. Meg aztán még csak 4 és fél hónapos, és azt mondja a sok okosság, hogy 6 hónapos koráig ne adjunk neki még gyümölcsöt, akkor se ha tápszeres a baba.Az okosságok másik fele meg már 4 hós kortól adná a gyümölcslevet. Na, most légy okos kezdő szülő! Végülis megbeszéltem anyummal, a férjemmel, és mivel az orvosunk és a védőnő is azt mondja, hogy 6 hónapos koráig várjunk, hát várunk…
Persze jól ki kellett kutatnom hogy mért is kell várni, hiszen mi, kb. 29 ill. 35 éve, már 2-3 hónaposan kaptunk gyümölcslét, sőt, gyümölcs pürét. Hát a mai okosságok szerint a baba szervezet ebben a korban nem termel még bizonyos emésztő enzimeket, így ezek az étkek csak félig- meddig emésztve vergődnek végig a tápcsatornán és meg is gyötrik a babát. Végül ez győzött meg.
A héten megvolt a 4 hónapos oltás, most akkor 1 éves koráig befejeztük a szurkálást. Persze jó kis hisztit csapott a kiscsaj. Csak úgy nyugodott meg ha függőlegesen tartottam a kezemben. Ahogy letettem a pelenkázóra, rögtön keserves ordításba kezdett. Én meg már majd elájultam a melegtől mire sikerült indulásra kész állapotba hoznom a gyereket.
Most látom, hogy ez három fontos dolog volt, nem is kettő.
Ma délben kellemes ebédben volt részem a régi kollégákkal plusz a férjemmel, ő ugyanis még mindig ott dolgozik ahol én dolgoztam.
Holnap újabb kellemes dolog lesz, ugyanis a férjemnek ma van a névnapja, és mivel az ebéd eléggé megviselte, most édesen alszik a lányával együtt, szóval nemigen van rá esély hogy ma felköszöntsük.
Hogy mit kap, az titok. Tulajdonképpen már meg is kapta az ajándékait.
Melós hétvége
2007 október 15. | Szerző: holyka78
A legutóbbi bejegyzés óta sok minden történt, csak mint egy kisgyerekes családban szokás. Nórika már nemcsak nyúl a játékokért, de meg is fogja őket. Egyre többet kacag, az apja nagy mestere a nevettetésnek. Tegnap este olyan sokat nevetett a produkcióján a kislány, hogy a végén már nem is tudta, hogy sírjon e vagy nevessen.
Pénteken kicsit kimozdulni volt kedvem, ezért elmentem a férjecskémhez a munkahelyére, onnan meg a Camponába. Beszabadultam a kedvenc ruhaboltomba, és rögtön vettem is 4 akciós őszi felsőt.Benéztünk még egy nagy bababoltba járóka ügyben, és a férjem rögtön is vett egy zörgő-csörgő játékot 3 hónapos ma éppen a lányka felkiáltással.
Aztán még egy nagy műszaki boltba is benéztünk. Már régóta le akartuk cserélni a mikrónkat, de eddig nem akadt megfelelő darab. Most pedig láss csodát, rögtön kiszúrtam az egyiket, és szerelmetes is lettem belé. Az uram meg mondta, hogy oké, de megnézzük internetes webáruházakban is hátha van olcsóbban is. És találtunk is. Péntek este megrendeltük és ma már ki is hozták.
Végül a hiperszuperben bevásároltuk. Vasárnapra vendégeket vártuk, a férjem 35.szülinapját még nem ültük meg mindenkivel, Tündi és Zsenya volt még hátra.
Szombaton meg is gyártottam egy puncsos sütit , ami azért nagy szám,mert nyujtani kell a lapokat én meg tésztát nyujtani nem szeretek, inkább az egyszerű kevert tészták a nyerők. A krém kicsit híg lett, és a tésztadarabkák teljessen eltűntek, ezrért anyósom ötlete alapján babapiskótát szórtam a krémbe. Jól elhúzódott a sütikészítés a krémmel való probláma miatt, közben még az uram kérésére zúzapörköltet készítettem másnapra és birsalma levest.
Íme a süti:

Vasárnap még készítettem brassói husit, mert nem tudtam, hogy a vendégeknek mennyire jön be a zúzapöri. De sajnos az utolsó percben le kell mondani a vendégeskedést, mert anyósom nem volt jól. Már szombaton rendetlenkedett a sérve és vasárnapra sem javult, egész éjszaka rosszul volt. Úgyhogy végül kettesben ebédeltünk a férjemmel.
Ma Nórika elég nyűgös volt, délelőtt nem aludt el, csak már délben, akkor is nagyon nyugtalanul.A délutáni evés után is elég kiabálós volt, szerintem a pocija fáj, ezért adtam neki egy kis szélre való szert. Remélem estére rendeződik a dolog.
Az uramnak nem szóltam, hogy ma hozzák az új mikrót. Már be is üzemeltük anyósommal:-). Kíváncsi vagyok mit szól majd hozzá. Hát mára ennyi.
Kezdjünk neki!
2007 október 6. | Szerző: holyka78
Hát, mi volnánk, Takácsék. Ma még csak képekben, ezentúl várhatóan szövegesen is megjelenünk. Anya szeret sütni-főzni bár újabban a 3 hónapos korhoz közeledő leánykája igencsak lefoglalja minden idejét. Sebaj, kezdünk lassan visszatérni az életbe.


Visszatérés a konyhába
2007 november 30. | Szerző: holyka78
Hát, Nóri e heti működéséről külön írtam, de újabban kezdek visszatérni a konyhába.
2 hete itt volt férjem unokatesója a 2 fiával, a nagyobbik 7 és fél éves, a kisebbik 6 és fél hónapos. Hát, szegény kismamatárs nagyon ki volt facsarva, ezért felvetettem hogy talán nálunk kellene megülni a névnapját, olyan kicsi a lakásuk is amúgy és hát négyesben ha odamegyük – az uram, anyósom, Nórika meg én – meg ők is vannak ketten a férjével plusz a két gyerek, az katasztrófa. Meg különben is, hadd pihenjen kicsit, mi meg mivel anyósom is itt van velünk, könnyebben megoldjuk a sütés főzést, meg a Nórira való felügyeletet.
Szóval, múlt vasárnapra tűztük ki a napot. Én előtte való nap grízes mézest (alias mézes zserbó) készítettem életemben először. Bevallom, már 2 hete szemezek a recepttel. Mostoha nagyanyám szokta sütni, én nagyon imádom! Nemigen vagyok oda a nyújogatós sütikért, mármint készítés-ügyileg. Amúgy nyami-nyami:-))). Ráadásul ennek a tésztája úgy indult, hogy bizonyos összetevőket gőz fölött kellett összefőzni. Na, még ez is!!!!Meddig kell főzniiii???? Végül is nem volt olyan ördöngősség és a nyújtás is szuperül sikerült. De nyújtás előtt pihentetni kellett a tésztát, és addig a krémet meg is kreáltam. Hát, összességében bitang jól sikerült! Mézes léte miatt csak másnap fogyasztható, de isteni lett. Íme a recept (családi!):
1 egész tojást 15 dkg cukorral elkeverünk, aztán hozzáadunk 3 dkg vajat, 3 evőkanál mézet, 3 kanál tejet és egy kiskanál szódabikarbónát. Ezt a masszát gőz fölött sűrűre főzzük, és melegen 45 dkg lisztet hozzáadunk. A tésztát összegyúrjuk és jó fél órát pihenni hagyjuk. Ezután 4 részre osztjuk, kb. késfoknyi vastagra nyújtjuk a lapokat, és 180 fokos sütöben kb. 8 perc alatt megsütjük őket.
Krém: míg a tészta pihen a nyújtás előtt, addig simán össze lehet állítani. 3 dl tejben 6 dkg búzadarát megfőzünk. Míg hül 20 dkg margarint habosra kikeverünk 20 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral. A vajas krémet a kihűlt darához keverjük.
A krémet 2 részre osztjuk. Az első felét az alsó lapra kenjük. A következő lapra sárgabarack lekvárt kenünk, a következőre a krém mésik felét. A negyedik lapra csokimázt teszünk. Másnap szeletelhető.
Másnap reggel, hű de nem tudtam aludni, mert 3 banán is árválkodott jó éretten a gyümölcsös kosárban, ezért banános kenyeret sütöttem, amivel a férjemnél arattam nagy sikert. Egyszerű, kevert tészta, de mára nem írok le több receptet, mert az túl sok lenne egyszerre a jóból!
Szóval megsütöttem a banános kenyeret, főztem még húslevest pulykanyakból, aminek szintén nagy sikere volt. Nem gondoltam volna, hogy a nyakhúsnak ilyen sikere lesz. Sütöttem kacsacombot, hozzá hagymás törtkrumpli volt, ami szintén sikeres volt az uramnál. Ez csak azért csodaszám, mert a pépes kajákat nem respektálja, azt mondja, kumpipüre, fogatlanoknak való:-). De ettől odáig volt.
Anyósom készített még cigánypecsenyét, én meg még párolt rizst hozzá.
Az elmúlt hetek újdonságai közül való a sütőtökös krémleves. Isteni volt! A férjem nem egy leveses fazon, úgy kellett üzletelnem vele,hogy kóstolja meg. Én elmentem vel egy számítástechnikai boltba, gyalog, a nyugati után, ő meg cserébe megkóstolta a levest, ízlett neki! Ma a bulin az étteremben is megkóstoltam az ő levesüket, de az olyan csípős volt, hogy hinye! Sajnos nem tudtam megenni…
És még a nagy újítás, az almás palacsinta. Tudom, kőkori recept, de egy lelkes háziasszonynak minden új. Főleg ha a férje csak a vékony palacsintát hajlandó fogyasztani. De ez nagyon ízlett neki! Jonagold almából készítettem, gondolom nagyon is számít milyen alma megy a palacsinta tésztába. Holnap ismét sütök ilyet ebédre valami raguleves után. De most másfajta -Braeburn- almából próbálom. Az savanyúbb mint a jonagold.
Úgy tűnihet, milyen ügyes szakács ez a Takácsné. De bevallom, hogy nem tudom hogyan kell a spenótot elkészíteni. Igaz, anyósom megmutatta a héten, viszont felcsigázott azzal, hogy az ő anyukája zsemlével sűrítette a spenótot. Ha valaki megdobna egy ilyen recepttel, ami tuti, az király lenne!
Elkezdtem a karácsonyi készülődést, legalábbis fejben. A férjem unokatesója minden ünnepre nagyon készül, már 1 hónappal karácsony előtt kidekorálja a lakást, és egy szegletet sem hagy ki, nehogy ne tudja a vendég, hogy milyen ünnep is következik. Tavaly meg is sértődött eme “beszólásomon”. Na, mindegy, ha valaki nem érti a viccet, akkor terribly sorry. Én magamból indulok ki, és nem vagyok az a sértődős alkat. Szóval, a gyerek miatt megy persze mindig a nagyy készülődés. Gondoltam, mostmár itt is van gyerek, jön az advent, hát nekünk is kéne a dekorral foglalkozni kicsit, meg megtervezni hogy miket fogunk sütni főzni. Először aprósüti recepteket fogok levadászni,aazokat előre is meg lehet csinálni és csini sütis dobozban eltárolni. Már be is szereztem aranyos süti kiszúrókat. Igaz, nem karácsonyiak, de ott ahol ezeket leltem, olyan is van. Meg vennem kell egy kapcsos tortaformát, mert ami volt, az nem tudom hová lett a lakásátalakítás során:-).
Hát, mára ennyi. Legközelebb jön a többi tuti recept!
Oldal ajánlása emailben
X